Pósteleki-Fürkész Viki


VIKI – Pósteleki – Fürkész Viki
(2003.március 26.-2015.január 05.)


barna foltos szuka
Tenyésztője: Baukó Györgyné

2005.június 28-án kaptam egy telefonhívást, hogy a Pointer Klub egy menhelyről kimentett egy barna foltos két és fél éves pointer kislányt, akit gazdája bántalmazott, és kidobott.Nem volt kérdés, hogy átmenetileg befogadjuk őt, és az sem sokáig, hogy nálunk is marad örökre, miután két nappal később megérkezett. Eleinte iszonyúan félt az emberektől és a kutyákkal is nagyon bizalmatlanul viselkedett. Ennek ellenére Ammilyvel az első perctől nagyon jó barátok lettek, és azóta is elválaszthatatlanok. Az első időben nehezen tudtuk kezelni, mert annyira meg volt félemlítve, hogy nem lehetett semmiért rászólni, nevelni szinte lehetetlennek tűnt. Örült a simogatásnak,de úgy éreztem, nem bízik bennünk, és ekkor még talán nem is hozzánk kötődött, csak a biztonsághoz, ételhez és helyhez, amit nyújtani tudtunk. Amire teljesen beilleszkedett családunk és kutyáink életébe, el kellett telnie néhány hónapnak. Mostanra viszont már mer bízni az emberekben. Aranyos, kedves, ragaszkodó, jó és engedelmes kutya lett belőle.Már amikor hozzánk került, látszott rajta, hogy trenírozva sokat volt. Az apportírozásban már akkor is jeleskedett, a labdát fáradhatatlanul és vég nélkül hajlandó visszahordani, méghozzá olyan szenvedélyesen, hogy még víziszonyát is legyőzte emiatt az utóbbi hónapokban, és most már versenyt úszva hordják ki a labdát Ammilyvel a tóból. Amióta imádott Fedránk nincs többé, méginkább elválaszthatatlanok ők ketten Ammilyvel, és hálát adunk a sorsnak, amiért hozzánk vezérelte őt, hogy egy kis ideig újra három, most pedig két pointer tulajdonosai lehetünk.(2005.) ……….. Viki 2015.01.05.óta nincs többé. Kilenc és fél évet töltött velünk. Jó és engedelmes, alkalmazkodó kutya volt, hálás és ragaszkodó egész életében, a többi kutyának pedig, akik hozzánk tartoztak, õrzõje, védelmezõje. Önfeláldozása a többi kutyáért, bátorsága és kitartása, szívóssága példaértékû volt. A kennelben született vagy került kölyök kutyák dajkája, nevelõje volt, mind az Ammily-kölykök, mind Mocca imádták õt. A labda volt a kedvenc játéka, ügyes volt, valóságos zsonglõr, mikor vég nélkül fáradhatatlanul hordta vízben, szárazföldön. Nagyon hálásak vagyunk a sorsnak, hogy hozzánk vezérelte õt akkor, köszönjük, hogy a mi kutyánk lehetett. Nagy ûrt hagy maga után a mi szívünkben, és a kutyáinkban egyaránt.

Viki galériája

Viki emlékalbuma (2013.03.26-2015.01.05.)

Törzskönyv