Remetehegyi Anka

Remetehegyi Anka (1984.július 18.-1999. december 24.) barna foltos szuka Tenyésztõje: Bogácsi Endre


Anka, bár nem kölyökként, hanem 15 hónaposan került hozzánk, az elsõ perctõl úgy viselkedett, mintha mindig a mi kutyánk lett volna. Akkor volt folyamatban Budapestrõl Gyõrbe való költözésünk. Kertes házunkba, miközben még folytak a munkálatok, tapétázás és egyebek, õ szinte elsõként költözött be. Érdekes módon került hozzánk. Én, mivel már gyermekkoromban is imádtam az állatokat, különösen a kutyát – volt is 8 éven át egy tacskóm a szülõi házban – mindenképp kutyát szerettem volna, mihelyt új otthonunkba költözünk. Egy rádiómûsorban hallottuk, hogy két pointer kutyát elajándékoznának. A pointert balatoni szomszédunk révén ismertük meg nemsokkal azelõtt, neki volt egy barna foltos fiatal kanja, Bim. Késõbb õ lett Anka párja 5 éven azaz 5 almon át. A két meghirdetett kutyából az egyik tehát Anka volt. Másik a testvére, Aba, akit szintén elhoztunk akkori szomszédunknak. Eleinte úgy gondoltuk, a kant hozzuk el, de szerelem volt köztünk Ankával elsõ látásra. Mikor bementem a kennelbe, egybõl egymásra találtunk. Máig is úgy érzem, életem egyik legjobb döntése volt, hiszen azon kívül, hogy csodálatos kutyánk volt haláláig, neki köszönhetem az összes további pointert, akik életem egyik fõ meghatározói, és sok-sok boldog perc okozói lettek. Anka nagyon hamar beilleszkedett életünkbe annak ellenére, hogy nem volt már kölyök. A család összes tagját szerette, hûséges társunk volt egész életében. Könnyen nevelhetõ, könnyen kezelhetõ, alkalmazkodó, nagyon engedelmes, jó szándékú, békés kutya volt. A kutyák között nagy tekintélynek örvendett, vezér típusnak számított közöttük, de ezt mindig egyetlen mordulás nélkül érte el. Különlegesen jó anya volt, sõt unokáit és dédunokáit is szívesen nevelgette.
Anka tizenöt és fél évesen, éppen Karácsonykor, december 24-én hagyott el minket örökre. A bánatban csak az vígasztalt, hogy nem szenvedett, és ünnep lévén az egész családunk ott lehetett mellette utolsó perceiben, mikor minden beavatkozástól mentesen, mindhármunk kezét magán érezve megnyugvással, békésen és csendben örökre lehunyta a szemét, és mi biztosíthattuk õt életének utolsó pillanatáig, hogy mellette vagyunk, hogy õ a mi kutyánk és soha el nem hagyjuk, míg a szíve dobban.

KÖLYKÖK

„A” alom
3 barna foltos fiú, 4 barna foltos lány
Születtek: 1987.július 19.
Apa: Bakonytáji Avar (barna foltos)
„B” alom
1 barna foltos és 2 sárga foltos fiú, 1 barna foltos és 1 sárga foltos lány
Születtek: 1988.július 11.
Apa: Bakonytáji Avar (barna foltos)
„C” alom
1 barna foltos és 1 sárga foltos fiú, 3 barna foltos és 3 sárga foltos lány
Születtek: 1989.június 16.
Apa: Bakonytáji Avar (barna foltos)
„D” alom
4 barna foltos fiú, 2 barna foltos lány
Születtek: 1990.május 30.
Apa: Bakonytáji Avar (barna foltos)
„E” alom
2 barna foltos fiú, 3 barna foltos lány
Születtek: 1991.június 11.
Apa: Bakonytáji Avar (barna foltos)

Anka galériája

KIÁLLÍTÁSOK
1988.Esztergom Bíró: Dr. Simonffy Miklós Nyílt osztály Kitûnõ II.
1989.Sopron Bíró: Kardos Vilmos Nyílt osztály Kitûnõ III.

Törzskönyv