Pár éve éljük szokásos kutyás napjainkat Ammilyvel és Vikivel, Kelly, az írszetter gyakran „csatlakozik” hozzánk. Nem állítom, hogy nem gondoltunk arra, hogy legyen egy harmadik pointer lányunk, de igazából arra vártunk, hogy Ammily unokái közül válasszunk majd egy utánpótlást, lehetõleg minél késõbb, fõként nem túl fényes anyagi helyzetünk miatt. Jenny kölykeinek születése is megmozgatta a fantáziámat, de Izrael elég messze van, így nem feltétlenül onnan szerettem volna kiskutyát. Aki ismer minket, tudja, hogy barnában gondolkodunk, mivel Anka és Cindike is az volt, most is egy barna kislányt „terveztünk” majd a késõbbiekre. Így megdobbant a szívem már Marianne két fõs alomjának születésekor is, de ott hamar kiderült, már van várományos gazdi. Ágnes és Nati alomja aztán alaposan felkavart. Zoé gyerekei persze mind bûbájosak voltak, de az egyikükbe azonnal beleszerettem a képek alapján. Õ volt Mocca, a kicsit kópé, de rendkívül kedves pillantású barna kislány. De, mivel helyzetünk, mint mondtam nem épp rózsás manapság, nem nagyon éltem bele magam a dologba, hogy õ nálunk kössön ki. Aztán egyszer csak felhívott Ágnes! Éppen Õt szerette volna a mi kiskutyánknak tudni. Legnagyobb meglepetésemre Rezsõ sem vetette el kapásból az ötletet, hogy most jött el az ideje, hogy újabb taggal bõvüljön a család, mint eddig. Legközelibb barátom (Kelly gazdája) is erõsen a pozitív döntés felé próbált befolyásolni, és Mariannetól is csupa szépet hallottam róla. Szóval úgy nézett ki, a sors nekünk szánta Õt. Kellygazdi elõször azt ajánlotta fel, hogy megnézi õt helyettünk, mivel õ közel van hozzájuk, aztán arra beszélt rá, menjek én is vele-miért is ne, csak meglátogatom a babákat aztán még bármi lehet. Hát, nem volt kétséges a kimenetele ennek a látogatásnak már akkor sem, így mondanom sem kell, kölyökkel tértem haza. Kicsit aggódtam, hogy fogadják majd a nagyok. Eleinte egész szívélyesek voltak vele, mikor rájöttek, ez nem egy átutazó, akkor azért felmerült bennük némi ellenérzés. Ammily egy-két hétig nagyon féltékeny volt, ami frusztráltságot, dekadenciát váltott ki belõle. Mikor megértette, hogy Õ mindig ugyanaz marad nekem, aki eddig volt, az én csodálatos és imádott „neveletlen hercegnõm” , teljesen megnyugodott, és nem csak elfogadta, de még meg is kedvelte a pici Moccát. Viki nehezebb eset volt, õ eleinte nagyon zavarodott lett, talán féltette pozicióját, talán felébredtek benne a régi rossz emlékek és azt hitte, innen is menni kell. Neki sok idõ kellett, míg belátta, errõl szó sem kerül. Imádja Moccát, védi mindenkitõl, szinte örökbefogadta azóta. Mocca nagyon különleges természetû kiskutya. Tudom, mindig ezt mondom mindegyikre. De ilyenünk még nem volt az eddigi kutyáink között! Nagyon kedves, alkalmazkodó, ugyanakkor bátor, határozott, kíváncsi. Rögtön megszerette a „nagyokat”, bárhogy morognak rá, nem ijed meg tõlük, fogja a plüssállatát és töretlenül mászik át a fejükön keresztül a kosárba, közéjük. Nap közben, és még futáskor is sokszor „szekálja” Vikit, harapdálja a nyakát, a pofáját, nyalogatja a fülét, mindenképp keresi a kontaktust, Viki olykor vérfagyasztó morgását abszolút nem véve komolyan. Már egészen kicsinek is rendkívül jól tudott helyzetekhez idomulni. Vittük magunkkal fuvarba, nem zavarta ha egész nap a kocsiban volt velünk, ott evett, ha kiszálltunk vele, elvégezte a dolgát és futkározott, ha utaztunk aludt vagy nézegette a tájat. Több napos kirándulásokon sem okozott semmi fennakadást vagy galibát. Az erdõben visszajön a hívásra, mostmár a sípra is, nagyon tanulékony, hamar megtanult ülni, játékot visszahozni. Az apportírozás a kedvence – állandóan hurcol valamit a szájában. Van egy csomó plüssállata, azok közül választ ki mindig egy plusz hálótársat is magának. De botot, Rezsõ papucsát és bármi hurcolhatót is szívesen vesz a szájába. Nagyon kedves, van benne megfeleni akarás, nincs benne túlzott makacsság, és ellenállás, de van határozott akarata. Édes, aranyos pofiját félrehajtva figyeli a dolgokat maga körül, és igyekszik a részét kivenni mindenbõl. Most öt és fél hónapos korára már beilleszkedett teljesen a családunkba, az életünkbe, és teljes jogú tagja lett a kennelnek.